Ekkor hirtelen madárszárnyak csattogását hallotta a feje felett és felhangzott egy éles “kvík-kvík”!

Kriki azonnal tudta, milyen veszély fenyegeti: seregélyek! Minden cseresznyekukac tudja, hogy a seregély falánk madár és cseresznyéstül le tudja nyelni őt, rögtön menekülni kell! Mire ezt végiggondolta, valami nekiütközött a házikójának és ettől sebesen zuhanni kezdett a föld felé! Kicsit forgott vele a világ és placcs!

 A puha fűbe csapódott, de azért a földet érés nem volt zökkenőmentes, a cseresznye teljesen szétkenődött. Kriki az eséstől nem ijedt meg, hiszen a cseresznyekukacok, amikor eljön az idő, hogy bebábozódjanak, maguktól ugranak le a fáról, hogy aztán a földbe fúrják magukat. A következő tavasszal már, mint cserszenyelegyek röppennek a magasba. 

Szóval Kriki nem ettől ijedt meg, hanem attól, hogy még nem jött el az idő, nem evett eleget! Annak azért örült, hogy a seregélyek nem nyelték le, csak falatozás közben véletlenül tönkre tették a tökéletes házikóját. Most gyorsan találnia kell egy újat! 

Kriki felkászálódott a fűből és araszolni kezdett. Több gyümölcsöt is látott a fa alatt, így reménykedni kezdett, hogy nem kell újra felmásznia a számára toronymagas fára. Sorra bekopogtatott a cseresznyékbe, de mindenhonnan kikáltott valaki:

 -Foglalt! 

Nagyot sóhajtott és tovább araszolt. Nagyon melegen sütött a nap, ezért behúzódott egy lapulevél árnyékába és pityeregni kezdett. Egyszer csak hangot hallott a feje fölül:

 -Hát te meg miért szomorkodsz, kis kukac?

 Felnézett, és egy csiga pislogott rá szarvai közül. Kriki elkeseregte bánatát, hogyan is vesztette el a nehezen megszerzett házikóját és bizony megint korog már a gyomra!

A kis csiga megértette őt, bele sem mert gondolni abba, milyen érzés lenne, ha valahogy elveszítené a csigaházát.

Így szólt:

-Gyere, a fa másik oldalán láttam még néhány lehullott cseresznyét. Én is azért jártam erre, mert messziről érezni a jó illatot! Lassan mászom, de nálad gyorsabban haladok. Gyere, ülj rá a csigaházamra és magammal viszlek, hátha több szerencséd lesz!

 Kriki nagyon megörült az ajánlatnak és hálás szívvel helyezkedett el a csiga szarvai között. Útnak indultak hát és közben kellemesen elbeszélgettek. Ki-ki elmondta, mit tapasztalt, látott a világból. Kriki mesélt a faágon való hintázásról, a csiga pedig hozzátette, hogy ő inkább a fűszálakon szeret himbálózni, nem vágyik a magasba.

 Ekkor azonban csattogó hangot hallottak. Kriki figyelmeztette barátját:

-Vigyázz, ott a bokor alatt ugrál egy feketerigó! Lapuljunk meg, amíg elmegy!

  Ebben egyetértettek, serényen bevackolták magukat a sűrű aljnövényzetbe. A csiga addig beengedte a házába Krikit és amikor meghallották, hogy a madár elröppent, folytatták útjukat. 

A nap már épp lebukott a láthatár alján, amikor lihegve elérték a törzs másik felét. Kriki sorra járta az itt található gyümölcsöket is, de sajnos mindegyiknek volt már lakója. Szomorúan tért vissza a csigához és keservesen sírva fakadt:

– Most aztán mindennek vége! Sosem lesz belőlem cseresznyelégy, hogy együtt táncolhassak a többiekkel a levegőben, tavasszal! Pedig úgy vártam rá! 

A csiga kissé kihúzta magát és azt mondta:

 -Nem szabad feladni a reményt! Ha vágysz valamire, akkor azért tenni kell! Ne legyen a nevem Csiga Csombor, ha nem segítek még ma szerezni neked egy új házikót!

A nap még egy utolsót villant, narancsos fénye felragyogott a fű között heverő gyümölcsökön. Ebben a pillanatban a szomszéd bokor alján is megcsillant valami!

A két barát összenézett, és csigatempóban mérve rohantak felfedezni, mi rejtőzhet ott!

Mit gondoltok, mit találtak ott? Két ép, ínycsiklandó cseresznye feküdt ott elhagyatottan.

Kriki izgatottan kopogott be rajtuk, de válasz most nem érkezett. Szívdobogva fúrta bele magát az egyikbe és azonnal rágcsálni kezdett. Ekkor azonban eszébe jutott Csiga Csombor. Kidugta fejét a lyukon és azt mondta:

 -Kedves Zsombor, köszönöm szépen a segítséget! Eddig azt hittem, levegőben táncolni lehet a legjobb dolog a világon és még most is vágyom rá. Közben viszont rájöttem: annál még sokkal jobb, hogy lett egy igazi jó barátom!

Csiga Csombor elmosolyodott, kacsintott egyet és nekilátott megkóstolni a másik cseresznyét. Ezután pedig a csendes estében nem hallatszott más, csak a lelkes, jó jóízű falatozás hangja.

A versenyzők felsorakoztak a mező szélén: Hilda, a pókocska, Rupi, a szarvasbogárfiú, Berci, a szöcske, Zürri, a méhecske és Csiga Csombor is odacsúszott a többiek közé. Tücsök Teca néni, az óvó néni és Bodobács Pötyi néni, a dajka, mindent előkészített már ahhoz, hogy megkezdődhessenek a versenyszámok. Terka néni ismertette az első feladatot: -Aki leghamarabb felmászik a csipkebokor legfelső ágára, az lesz a győztes! Fontos, hogy mindenki vigyázzon a társára mászás közben, lökdösődni nem szabad! Ezután felharsant Pötyi néni sípja, és a verseny megkezdődött! Mindenki igyekezett gyorsan szaladni a bokor felé, és a pókocska hamarosan az élre került. Ahogy elérte az alsó ágat, szélsebesen kapaszkodott felfelé a bokor tetejére, és a legfelső ág csúcsán vidáman kiáltott:

-Győztem! Győztem! Én voltam a leggyorsabb! Amikorra a többiek visszaereszkedtek a bokor ágairól, akkorra érkezett meg kifulladva, vörös arccal Csiga Csombor hozzájuk. -Nahát, Csombor! Te csak most értél ide? -csodálkoztak a többiek. Tényleg lassan mászol! -állapították meg. -A csigák nem tudnak gyorsan szaladni…-motyogta Csombor, de már senki sem figyelt, hiszen sorba kellett állni a következő feladathoz.

Ahogy körülnéztek, látták, hogy apró botocskák sorakoznak egymás mellett. Terka néni így szólt: -Most kiderül, ki a legerősebb közületek! Aki legelőbb a magasba emeli a botját, az nyeri a feladatot! Rajta! Megszólalt a síp és mindenki összeszedte minden erejét, megfeszítve dolgoztak, hogy elsőként emelhessék meg a botjukat. Rupi, a szarvasbogár volt a legnagyobb, legerősebb közöttük, ő lett a játék győztese. Feje felett lengette a botot és nagyot rikkantott: -Éljen, most én lettem a győztes! A többiek is visszaengedték a botjukat, kivéve Csombort, aki hozzá sem látott a feladathoz. Amikor a többiek ezt észrevették, mentegetőzni kezdett: -Féltem megemelni, nehogy elejtsem és megsérüljön a házam. Nagyon törékeny…

Eközben meghallották Terka néni hangját: -Gyertek, gyerekek! A következő versenyszám a magasugrás! Aki le tudja kapni a sombokor ágáról Pötyi néni pettyes zsebkendőjét, az lesz a győztes! Hamarosan mindenki teljes erejéből ugrándozott, és már a kezében érezte a zsebkendő csücskét, de végül Berci, a szöcskefiú tudta leghamarabb megszerezni. Büszkén nyújtotta át Pötyi néninek, és mosolyogva fogadta, ahogy a többiek gratuláltak neki. Visszafelé jövet odaszólt Csombornak: -Láttam ám, hogy a legalsó ágig sem tudtál felugrani! A csiga azt felelte: -Tudod, nagyon nehéz a csigaházam! Nem könnyű vele együtt ugrálni…

Már az utolsó versenyszám következett, Pötyi néni kis kosarakat osztott ki a gyerekeknek. Amikor mindenkinek jutott, megmutatták a mezőn itt-ott elszórt virágszirmokat. -Szedjétek a szirmokat a kosárba! Akinek először megtelik a kosara, az lesz a győztes! A gyerekek nekiláttak, ki-ki legjobb tudása szerint gyűjtögette a szirmokat a kosarába. Zürri, a méhecske volt legügyesebb, teli kosarát az óvó néni lába elé helyezte. Nagyon boldog és büszke volt, hogy megnyerte a feladatot! A többi gyerek is megérkezett, kinek több, kinek kevesebb szirom gyűlt össze a kosarában. Zürri belenézett a csigáéba, amiben mindössze egyetlen szirom árválkodott. -Nahát, neked de kevés lett! -csodálkozott. A kis csiga elkeseredett, lehajtotta a fejét és szipogni kezdett. -Nekem ez sem sem sikerült, mindenben én lettem az utolsó! -panaszolta. -Én nem vagyok ügyes semmiben! – sírt bánatában.

Ekkor Terka néni maga köré gyűjtötte a gyerekeket. A pókocskához fordult: -Hilda, amikor szaladni kezdtél a csipkebokor felé, nem történt semmi, ami feltűnt neked? -De igen! Megbotlottam egy gödörben, de Csombor felsegített! -válaszolta. Igaz is, még meg sem köszöntem neked, Csombor! Nélküled nem lettem volna győztes… -mondta csendesen. Ekkor megszólalt a szarvasbogár: -Nekem meg megbillent a botom és Csombor segített megtartani, hogy ne ejtsem el! Köszönöm, Csombor! -fordult a csiga felé. Ezután sorra mindenkinek eszébe jutott valami, amiben Csombor a segítségére sietett és egymás szavába vágva mesélték, mennyi minden történt.

Az óvó néni felemelte a kezét, és amikor mindenki elcsendesedett, így szólt: -Mindenki ügyes valamiben! Hilda a mászásban, Berci az ugrásban, mindenki talált magának olyan versenyszámot, amiben megmutathatta, milyen tehetséges!  -Volt ám egy titkos versenyszám is, szerintetek mi lehetett az? -kérdezte. A gyerekek egyszerrre kiáltották: – A kedvesség! -Ezt a versenyszámot ki nyerte meg? – tette fel a kérdést Terka néni. -Csombor! Csombor! Éljen, Csombor! – kiabálták a gyerekek, a kis csiga pedig pipacspirosra pirult boldogságában! -Mindenki jó valamiben, még ha ez nem is tűnik fel azonnal. Ha keressük, mindenkiben megtaláljuk ezt a rejtett kincset! -mosolygott Terka néni, majd kimerülten, de vidáman és elégedetten elindultak a mező közepére, ahol már várta őket Pötyi néni ünnepi uzsonnája.