Ezután mindenki vette a kabátját, sorakoztak és arra vártak, hogy a tanító néni kiengedje őket, hogy aztán szanaszét szaladjanak az utcákon, mint megannyi színes üveggolyó.

Egyedül Keresztes Matyi nem sietett, inkább igyekezett a sor végére kerülni, ezért akit tudott, maga elé engedett. A tanító néni végignézett a csemetéken és négy órakor jelt adott. Elindultak az iskola kapuja felé. Már a kezét is a kilincsre tette, amikor megakadt a szeme Matyi sötétzöld kabátján. Nem is annyira a kabátján, hanem a méretes szakadáson, ami azon díszelgett.

 -Matyi, mi történt a kabátoddal? Az udvari játék közben szakadt ki?

 -Nem, tanító néni kérem, már reggel is így jöttem. Kicsit huzatos, de én így is szeretem.

A beszélgetésre a körülöttük álló gyerekek is felfigyeltek.

 -Hideg lesz már, mondd meg otthon, hogy másik kabátra van szükséged.

 -Igen, tanító néni, apukám már többször próbálta megvarrni, de sajnos nem olyan ügyes benne, mindig újra kiszakad, ha játszani kezdek.

 A Matyi mellett álló szemüveges, göndör Kovács Tóni közbekottyantotta:

 -Miért nem varrja meg anyukád? Nekem is ő szokta, mindenki tudja, hogy az anyukák szoktak varrni, nem az apukák!

 Matyi a cipőjét nézegette és úgy válaszolt halkan:

-Nekem nincs anyukám. Felment a Mennyországba, amikor még óvodás voltam.

 A gyerekek egymásra néztek és megdöbbentek. A legtöbben el sem tudták képzelni, hogy milyen lehet, ha valakinek nincs anyukája. A szokásoshoz képest csendesebben szaladtak a szüleik felé és a szokásosnál szorosabban bújtak oda hozzájuk.

Másnap aztán fura dolog történt. Reggel Matyi padján különös kupac kezdett gyülekezni. Amikor megérkezett, csodálkozva vette észre, hogy a padján több, különböző színű kabát várakozik. Volt ott kék, zöld, még autós mintájú is. Matyi csodálkozva forgatta, nézegette őket, látszott, hogy tetszik neki, de nem érti, mi történt tulajdonképpen. A gyerekek csillogó szemmel nézték és csak annyit mondtak:

-Tessék Matyi, neked hoztuk. 

Matyi hitetlenkedve fordult feléjük:

-Ez mind az enyém? Hűha! Még sosem volt egyszerre öt kabátom! Köszönöm!

 A tanító néni büszke volt, hogy ilyen kedves, együttérző, egymásnak segíteni kész gyerekek járnak az osztályába. Amikor a szünetben az udvarra készültek, meglátta, hogy Matyi megint a szakadt kabátba bújik és megkérdezte:

-Matyi, biztos nem szeretnéd inkább valamelyik új kabátot kipróbálni? Nehogy megfázz, hűvös van odakint.

Matyi egyik lábáról a másikra állt és azt mondta:

-Köszönöm szépen, tanító néni, de én ezt szeretem, mert még az anyukám választotta nekem. -felelte csendesen. A tanító néni bólintott és jelezte, hogy indulhatnak az udvarra.

Délután aztán furcsa dolog történt: a szakadt kabát rejtélyes módon eltűnt a fogasról, titokban a közeli varrodába vándorolt, aztán pedig még nagyobb titokban visszakerült a helyére. Amikor mindenki hazafelé készülődött, Matyi karján az új kabátokkal indult öltözni. Amikor kézbe vette a sajátját, hirtelen észrevette, hogy teljesen ép, eltűnt róla a szakadás! Hogy történhetett ez?

Matyi nagyot nyelt és elképedve fordult a tanító néni felé:

-Tanító néni kérem! Tetszik látni? Meggyógyult a kabátom! Hogy lehet ez?

 A tanító néni csak mosolygott.

– Tudod, Matyi, csodák márpedig léteznek! Az anyukák pedig, akárhol vannak, még a Mennyországban is, mindig figyelnek a gyerekeikre.

Matyi könnytől csillogó szemmel bólintott, majd boldog mosollyal felvette a sötétzöld kabátot, amin már alig látszott a korábbi szakadás helye.