Észre sem vette, hogy a kamra mellett álló öreg gesztenyefa mögül időközben elősompolygott Karmazsin Kornél, a róka! Sanda mosollyal méregette az üres kamrát, és fejében ravasz tervet forgatott! -Úgy-úgy, kis sün, indulj csak betakarítani a zöldséget, gyümölcsöt, rakd be szépen mindet a kamrába, jó lesz nekem télire! -kacagott csúfolódva. Visszabújt a fa mögé, és jót szundított egy levélkupacon addig, amíg meg nem hallotta a kis sün talicskájának nyikorgását. Most nem vidáman nyikorgott, inkább mintha panaszosan jajgatott volna, csak úgy roskadozott a sok zöldségtől, gyümölcstől! A kis sün nagyot sóhajtott, amikor végre letehette a nehéz rakományt, aztán szépen, komótosan elraktározott mindent. Káposzták az egyik ládába, tökök a másikba, hamarosan az alma is katonás rendben sorakozott a polcokon. A kis sün már nagyon elfáradt, becsukta hát az ajtót, és hazaindult. Nem bánta a fáradságos munkát, boldog volt, és elégedett, hogy egész télre megvan az elemózsiája! Annyira elgondolkodott, hogy a kamrát elfelejtette bezárni, még a kulcsot is a zárban felejtette! Karmazsin Kornél pedig csakis erre várt! Kibújt a gesztenyefa mögül, ráfordította a zárat, a kulcsot vigyorogva feldobta a levegőbe, majd elkapta, és jó mélyre elrejtette a zsebébe! Ezután, mint aki jól végezte dolgát, elindult haza, a rókalyukba.

A kis sün másnap reggel vidáman ébredt, és azon tanakodott magában, hogy vajon káposztás tésztát, vagy almás pitét készítsen-e először. Mindkettőt nagyon szerette! Miközben a kamrája felé sétált, arra gondolt, hogy majd megszagolja mindegyiket, és amelyiknek jobb illata lesz, azt választja! Odaért a kamrához, lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Keresni kezdte a kertésznadrágjában a kulcsot: -Hmmm, hová bújt el ez a kulcs? -motyogta, miközben a zsebében kotorászott. Volt benne zsebkendő, egy kis zacskóban virágmag, még egy fonnyadt sárgarépát is talált, amit korábban akart megenni, csak elfelejtette. Kulcs azonban egy sem volt! -Ejnye, talán otthon felejtettem volna? -mondta, majd hazaballagott. A házban mindent felforgatott, nézte a kulcstartón, a polcon, az asztalon, de bizony a kulcs ott sem volt. A kis sün most már aggódva sietett vissza a kamrához, hátha ott ejtette el! Kereste a virágágyásban, körbejárta a kamrát, még az őszi avart is feltúrta, de a kulcs sehol sem volt! A kis sün bánatában sírva fakadt! Elszaladt a nyuszihoz megkérdezni, hogy nem látta-e a kulcsát. A nyuszi éppen a nyúlcipőjét tisztogatta a mezőn, amikor a kis sün hüppögve elmesélte, milyen nagy baj érte! A nyuszi megsajnálta, és együtt kiábáltak fel a mókus odújához, de sajnos, ő sem tudta, hol lehet a kulcs! A sírdogáló kis sün, a nyuszi, és a mókus felkeresték a szajkót, hiszen ő az erdő szeme és füle, mindig mindent tud, hátha most is tud segíteni! A szajkó csak a fejét rázta, sajnálta a kis sünt, meg azért egy kicsit bosszantotta, hogy lemaradt valamiről, ezért körberepülte az erdőt, és gyorsan minden állatot megkérdezett, hogy nem látták-e a kis sün kamrakulcsát? Bizony senki sem látott, hallott semmit róla! Ezután mindannyian a kamrához mentek, hátha együtt sikerül megtalálni a köddé vált kulcsot, és szaporán keresni kezdték. Ekkor látták meg a ravaszdi rókát, aki éppen hazafelé indult, és mindkét zsebéből kidudorodott valami! A kis sün a rókát is megkérdezte, hogy nem látta-e a kamrája kulcsát, de Karmazsin Kornélnak esze ágában sem volt beismerni, hogy nála van! -Éééén nem láááááttam, csak éppen erre sétáltam! -mondta mézesmázosan a kis sünnek. -Látom, hogy sokan segítenek a keresésben, én akkor inkább nem is zavarok! -jelentette ki, és igyekezett feltűnés nélkül eloldalogni. A szajkó éles szeme azonban megakadt kidudorodó zsebein, és rákiáltott: -Hékás, mi van a zsebedben? Csak nem alma? Honnan vetted? Kornél csak a vállát vonogatta, és még most sem akarta elmondani az igazat! Ezt látva az őszi szél megelégelte a dolgot, összekacsintott az öreg gesztenyefával, és megrezegtette az ágait, amiről akkora halom gesztenye hullott a rókára, hogy csak a hegyes füle csücske látszott ki belőle! Mérgesen prüszkölve kászálódott fel, és kelletlenül odadobta a kis sünnek a kamra kulcsát, majd szaporán futásnak eredt! Az állatok olyan jót kacagtak rajta, hogy még arról is elfelejtkeztek, hogy korholják a csínytevésért! A kis sünnek olyan széles jó kedve kerekedett, hogy rögvest meghívta a barátait vacsorára. Felszeletelte a legnagyobb sütőtököt, megkente mézzel, megsütötték, és jóízűen belakomáztak belőle! A kis sün pedig a kamrakulcsot egy madzagra fűzte, és a nyakába akasztotta, hogy többé biztos ne tévessze szem elől!