Dalraforgó

2500 Ft

Category:

Description

Hogyan függ össze a mozgás- és beszédfejlődés? Napjainkban számos kutatás jutott arra a
következtetésre, hogy a beszédfejlődés szoros kapcsolatban áll a mozgásfejlődéssel. A beszéd
a kommunikáció részeként jelenik meg a gyermekek fejlődése során, azonban azt megelőzően
is számtalan módon kommunikálnak a gyermekek a környezetükkel. Az újszülöttek és fiatal
csecsemők mozgással reagálnak legelőször a környezetükre. Erre épül majd a későbbiekben a
többi kommunikációs forma.

Mindezek fényében szükséges, hogy már az első életnapoktól
kezdve figyelemmel kövessük a gyermekek mozgásfejlődését. Ez az egybefonódás a kisded,
az óvodás, sőt, még az iskolás gyermekeknél is megfigyelhető, az egyik terület javulása vagy
éppen diszfunkciója befolyásolja a másik terület működését. Ezt a jellegzetességet a védőnői
munkámban és édesanyaként saját magam is tapasztaltam. A Dalraforgó mondókás
tornagyűjtemény azzal a céllal készült, hogy lehetőséget nyújtson e két terület közös, egyidejű
fejlesztésére, hiszen mondókázunk és tornázunk egyben. A gyerekekhez közeálló témákat vet
fel, ritmusos, könnyen megjegyezhető szöveggel íródott. Játszunk, mókázunk, közben pedig
észrevétlenül fejldődünk/fejleszthetünk általa.

Sok szeretettel ajánlom a kötetet gyermekekkel
foglalkozó szakembereknek, segítségül szánva napi munkájukhoz, szülőknek, ha az időjárás
nem kedvez a szabadban töltött programoknak és sok a levezetésre váró energia, és
legfőképpen a gyerekeknek, mert mondókázni és mozogni jó!