Volt egyszer egy hóember.
Gondolta magában,
Elindul és körbenéz
Messze a határban.
Lyukas bádogkalapját
Helyre igazította
És figyelmet fordított
Hasán a gombokra.
Éppen indult volna,
Egyet-kettőt lépett,
Mikor a bozótból
Egy őz odatévedt.
A hóember mosolygott,
Így köszönt: "Jó napot!"
Ámde de őzikének
Csak az orra mozgott.
Mire a hóember egyet is pislantott,
Orrából a gida egy jó nagyot harapott!
"Illatos a répa és nagyon ízletes!
Ilyen télidőben mindenképp kellemes."
"Köszönöm barátom!
Nagyon éhes voltam."
Hálálkodott neki
Az őz azon nyomban.
"Jól van hát, nem bánom.
Így most elég csinos,
Pisze lett az orrom.
Megyek is sétálni,
Nem maradok itthon!"
Tett egy téli sétát.
Láthatta mindenki,
Ahogy pisze orrát
Az égnek emeli.
"Nahát, figyeljetek!
Ide, minden állat!
Ilyen csodát erre
Nem minden nap
Láthatsz!"
"Imhol egy hóember,
Ki velünk oly kedves,
Nem számít az orra
Rövid-e vagy rendes!"
"Lyukas kalapodban
Örülünk, ha látunk,
S még annál is jobban,
Hogy te vagy a barátunk!"
