Volt egyszer Nyúlfalván egy nyuszilány, akit Kamillának hívtak. Egy reggel a madarak csiripelésére ébredt, a nap fényesen sütött be tölgyfa-házikója ablakán. Felült, kinyújtózkodott, tapsi füleit gondosan kisimította, amikor egyszerre csak korogni kezdett a hasa.
-Ejnye, de jó lenne egy kis finom répa reggelire! -motyogta még mindig álmosan. Feltápászkodott és elindult reggeli után nézni. Menet közben bátorításul egy versikét mondogatott:
“Jaj, de korog a pocak!
Várja a falatokat!
Répa, retek, saláta,
Elbújtál a kamrába?”
Benézett a kamrába, de egy árva, fonnyadt répát sem lelt. Nem adta fel, alaposan átkutatott minden rekeszt és kosarat, de azok sajnos mind üresek voltak. “Most mit tegyek?” – gondolta magában.
-Megvan! Elszaladok a piacra! -kiáltott fel. Fülére kötötte rózsaszín masniját, kézbe vette fűzfaháncs-kosarát és szaporán elindult a piac felé. Ugrándozás közben énekelgetett:
„Jaj, de korog a pocak!
Várja a falatokat!
Répa, retek, saláta,
Elmegyek a piacra!”
Hamarosan meg is érkezett, de a piacon senkit nem talált! Üresen álltak az asztalok, csak egy kevés ráncos krumplihéjat görgetett fel-alá a szél!
-Jaj nekem, ilyen sokáig aludtam volna? Elkéstem! -kesergett Kamilla.
-Bizony-bizony, elkéstél! Hogy is ne késett volna el egy ilyen álomszuszék nyúl, aki fényes nappal kel csak ki az ágyból? -nevetett rá csúfondárosan a közeli fáról egy szajkó.
“Ki segíthet rajtam? Nagyon éhes vagyok már!”-gondolta magában a nyuszilány. “Ez az! Meglátogatom a nagypapát, ő mindig korán kel! Megkérdezem, hogy van-e répája!”-biztatta magát és útnak indult.
„Jaj, de korog a pocak!
Várja a falatokat!
Répa, retek, saláta,
Ad majd nekem nagypapa!”
-énekelte útközben. Nagypapáját hintaszékében ülve találta.
-Kedves nagyapó! Lemaradtam a piacról és nagyon éhes vagyok már! Nem vettél ma véletlenül répából eggyel többet? -kérdezte reménytől felcsillanó szemmel.
-Jaj, kis unokám! Annyira fáj a lábam, nem tudok én már olyan messze elmenni! Sajnos nem tudok segíteni rajtad, magamnak sem vettem! -sajnálkozott nagyapó.
-Hát akkor honnan szerezzek répát? – esett kétségbe Kamilla.
-Nagyanyádnak réges-régen volt egy varázstükre, kérdezd meg tőle, kinek van a környéken répája! – ajánlotta nagypapa. -Évek óta elő sem vettem, ott van a ruhásszekrény háta mögött!
-Köszönöm nagyapó, már szaladok is! -vidult fel Kamilla.
Valóban, a régi nagy szekrény háta mögött ott lapult egy díszes tükör, amit Kamilla még sosem látott. „Nahát, ki gondolta volna, hogy a nagymamának ilyen kincsei vannak! Remélem, hogy működik még!” -gondolta magában, miközben letörölgette a tükörről a vastag port és sok ragacsos pókhálót. Amikor fényes lett, megköszörülte a torkát és megkérdezte a tükörtől:
-Kedves tükör, felelj nekem, finom répám kinél lelem?
A tükör nem szólt semmit, csak egy képet mutatott. Az őzike éppen ebédelni készült, tányérján ínycsiklandó saláta és egy óriási répa díszelgett. Kamilla futtában köszönte meg nagyapónak a segítséget és csak úgy repült az őz gerendaháza felé. Közben, hogy éhségét elverje, egy dalocskát dalolt:
„Jaj, de korog a pocak!
Várja a falatokat!
Répa, retek, saláta,
Tele az őz tányérja!”
Nemsokára kopogtatott az őz ajtaján, aki jó szívvel fogadta. Kamilla elpanaszolta neki, hogy járt és megkérdezte, megosztaná-e vele az ebédjét. Őzike azt felelte:
-Éppen most végeztem az evéssel. Ne haragudj, de minden elfogyott a tányéromról. Azért ne aggódj! Gyere, mutatok neked valamit! – hívta maga után az udvar hátsó felébe a nyuszilányt. Kamilla körülnézett és szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól! Az őz kertjében rendezett sorokban szebbnél szebb zöldségek nőttek! Ezt a bőséget látva Kamilla még éhesebb lett, de a szíve is összeszorult. Bárcsak neki is lehetne ilyen! Az őz jó ebéddel kínálta Kamillát és szívesen megtanította a kertészkedés csínjára-bínjára. A nyuszilány boldogan, tervezgetve szaladt hazafelé. Előre örült, hogy mindig lesz ennivalója és nem kell korán sietni a piacra többé! A hazaúton vidáman énekelt:
„Répa, retek, saláta,
Kertet épít Kamilla!
Tele lesz a pocakom,
Nincs is jobb a világon!”
Otthon aztán munkához látott. Serényen dolgozott, kertet épített, gondozta, locsolgatta a növényeit, és észre sem vette, hogy bizony minden nap korán kel így is! Ezt azonban egy cseppet sem bánta, mindig volt friss ennivalója, amiből nagyapónak is vitt, ő pedig nagyon büszke volt az unokájára! Hamarosan a környéken neki lett a legszebb zöldségeskertje, amiknek mindenki a csodájára járt! Nála termett a vidék leghatalmasabb és legfinomabb répája! Így lett a hétalvó nyuszilányból elégedett, dolgos gazda, akit idővel messze földön Kertész Kamillaként ismertek.
