Az erdő lakói mindig október utolsó estéjén tartották a gesztenye-ünnepet. A kerek tisztást olyankor bevilágítja a hold, a tűz barátságosan ropogva ég és melengeti őket, miközben illatos almát, szelídgesztenyét sütnek, vidám zenét játszanak és körtáncot járnak. A sünök és mókusok ilyenkor köszönnek el barátaiktól, mielőtt visszavonulnak a hosszú téli álom előtt.
Mókus Minka és Sün Samu volt két főszervező, idén is reggeltől kezdve sürgölődtek, hogy estére minden készen álljon. Minka és testvérei taligára rakták a szelídgesztenyét és a patak partjára húzták, ahol alaposan megmosták a forrás vizében. Ezután hagyták megszáradni a napon, majd fonott kosárba tették és a tisztásra szállították. Ugyanígy gondoskodtak az almáról is, a finom csemegék csinos halmokba rakva várták, hogy megsüssék őket.
Az almát nyársra húzzák majd, ezeket Samu már elkészítette. A mogyoróbokrokról hosszú, egyenes ágakat vágott, róluk a kisebb gallyakat leszedte, végül hegyesre faragta a végüket. Lapos kövekből kirakta a tűzhelyet és nemsokára a máglya is készen állt a mulatságra. Délután Minka és Samu elégedetten vették szemügyre az előkészületeket. Hazaindultak, hogy kipihenjék magukat és megbeszélték, hogy napnyugtakor újra találkoznak.
Amikor a tisztásra értek, megdöbbenve látták, hogy az almakupacokat teljesen szétdúlta valaki, a gondosan egymásra rakott almák a földön hevertek. Az ám, nemcsak, hogy ott hevertek, hanem szinte mindegyiket megharapdálta valaki! Ekkor hallották meg az elhaló, gyenge nyöszörgést, ami az egyik sombokor alól érkezett. Odaléptek és meglátták az összegömbölyödve fekvő Sün Dagomért, aki kikerekedett pocakkal jajgatott a sombokor ágai alatt.
-Dagi! rosszul érzed magad? Miért etted meg az az összes almát? – kérdezték.
-Nem akartam ennyit enni, csak olyan finomnak tűntek! Nem tudtam megvárni, hogy megsüssük őket! Jaaaaj, a hasam! Jaaaj, de fáj! -nyögte a süni és előre-hátra hintázott a hátán fájdalmában.
Minka látta, hogy itt gyors segítségre lesz szükség, úgyhogy megbízta Samut azzal, hogy maradjon Dagival, ő pedig felszaladt a fára és szélsebesen ugrándozni kezdett egyik ágról a másikra, hogy miharabb odaérjen Medve-apó barlangjához. “Remélem, még ébren találom az öreg medvét!”- gondolta magában, és még jobban megszaporázta lépteit. Pár perccel később már a barlangba óvakodott be félénken, majd udvariasan megkopogtatta a bejáratot. -Medve-apó! Ébren vagy még? Szükségünk van a segítségedre! – kiáltotta.
Medve-apó álmosan üldögélt rozoga hintaszékében, háziköntösében és kockás papucsában a kandalló mellett. Nagyokat ásítozott, miközben hunyorogva szemére igazította vastag szemüvegét.
-Te vagy az, Minka? Mondd csak, mi történt! – dörmögte.
A mókus gyorsan elmesélte, hogyan járt Dagi az almákkal. -Nagyon rosszul érzi magát szegény! Tudsz valamit tanácsolni, hogyan segítsünk rajta? – kérdezte.
-Hm-hm…Bizony, tudok! – mosolyodott el Medve-apó és felrémlett előtte egy régi eset egy bizonyos bozontos medveboccsal, aki nem tudott ellenálni a vackor csábításának…
Feltápászkodott és a konyhaszekrényhez lépett. Leemelte egy kis edény fedelét és egy kevés gyógynövényt töltött egy lenzacskóba. Ezután felemelte egy másikét is, majd a homlokát ráncolva dörmögte: -A manóba! Elfogyott a menta! Kamillát tettem oda, de mentám most nincs! Szaladj el a bagolyhoz, biztos tud adni egy keveset. Főzzetek Daginak belőle teát, igyon belőle egy csészével most, eggyel reggel! Mondd meg neki, hogy két napig nem ehet semmi mást! Lehet, hogy addigra el is alszik, s tavaszig biztos kiheveri a torkoskodást! – brummogta, majd ásítozva leült az ágya szélére. -Csukd be az ajtót kifelé menet! -mormogta, Minka pedig megköszönte a segítséget és szép álmokat kívánva indult tovább a nagy fenyőfa felé, ahol a bagoly odúja volt. Éppen akkor ébredezett, odúja előtt nyújtogatta, tornáztatta a nyakát.
Minka neki is elmondta, hogy mi történt, kapott is hamar a gyógynövényből.
-Húúúúúú, de mohó volt ez a Dagi! Legközelebb biztos meggondolja, hogy mikor elég! Bár, én is emlékszem egyszer egy kövér pocokra…
Minka azonban nem várta meg a történet végét, gyorsan köszönetet mondott és már szaladt is vissza a tisztásra. Dagit időközben visszacipelték a házikójába, lassan megitatták a teával és az öreg Tüskés Terka néni vele maradt, amíg elaludt. Sütött ő már elég gesztenyét életében, mondogatta, jobb is lesz itt csendben üldögélni, fiataloknak való az a nagy vigasság…-mondogatta, Dagi pedig mély álomba merült Terka néni kötőtűinek ütemes csattogását hallgatva.
Amikor Minka és Samu visszatértek a tisztásra, örömmel látták, hogy vidám a hangulat! Sültek a gesztenyék, az erdő lakói jókedvűen beszélgettek, nevetettek. Érdemes volt hát dolgozni ezért, gyorsan eldöntötték, hogy jövőre újra megszervezik majd az ünnepséget! Mint ahogyan azt is, hogy ezúttal jobban figyelnek az odakészített ennivalóra, és erről egyszerre mindkettejüknek a szunyókáló Dagi jutott az eszébe.
