Amikor a szivárványcsíkos esernyő Banyavári Bábi szörnyfejes fogasán felébredt a szunyókálásból, észrevette, hogy selymes anyagát szürke, ragacsos pókhálók borítják. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, most aztán igazán felháborodott! Szorosan összeszorította a szemét, majd elmormolta a Banyavári Bábitól hallott varázsigét: -Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok! Csiribú-csiribá, egy szempillantás alatt eltűnt a fogasról, és hol kötött ki?
Amikor a szemét kinyitotta, el sem merte hinni, hogy valóban sikerült a varázslat! Nemcsak, hogy megmenekült Banyavári Bábi mindent átszövő ragacsos pókjaitól, ráadásul oda került, ahova a szíve mélyén mindig vágyott! Ott álldogált ugyanis az igazi szivárvány hátán! Élénk színei csodálatosan csillogtak-villogtak, szívet gyönyörködtető látvány volt! A szivárványcsíkos esernyő mindig szerette volna közelről látni, hiszen róla mintázták, és igazán szépnek látta saját szivárványcsíkjait. Most azonban, látva névadóját, bizony zavarba jött, és elpirult arccal sütötte le a szemét. Hirtelen egy bársonyos, meleg hangot hallott, ami még Bori tündérénél is kedvesebb volt a fülének: -Nahát, kistestvérem! Te hogy kerültél ide, mondd? A szivárványcsíkos esernyő összeszedte a bátorságát, és elmesélte a szivárványnak eddigi kalandjait. Az érdeklődve hallgatta, és mire a mese végére értek, olyan szépen mosolygott, hogy még az öreg Nap is rákacsintott az égbolt tetejéről! -Nagyon régen nem hallottam ennyire kalandos történetet, és örömmel tölt el testvérke, hogy ilyen kedvesen fordultál mindenkihez, aki a segítségedre szorult! Tudod mit? Van egy ötletem! Hasonlítsunk egymásra még jobban! -kiáltott a szivárvány. -Gyere még egy kicsit közelebb! – kérte. A szivárványcsíkos esernyő ugrott felé néhányat, ekkor pedig a szivárvány beszórta a kupoláját gyémántosan csillogó bűbájos porával! Ettől aztán valóban úgy ragyogott, mint egy igazi ékkő! A szivárványcsíkos esernyő sosem volt még ilyen boldog életében, szinte úgy érezte, hogy repül! Álljunk csak meg egy pillanatra! Hiszen tényleg a levegőbe emelkedett! A szivárvány odhívott egy békésen arra bóklászó bárányfelhőt, és megkérte, hogy vigye magával egy sétarepülésre a szivárványcsíkos esernyőt, hadd nézzen körül még jobban a szivárvány otthonában.
A felhő fehér volt, nagyon bodros, és annyira puha, mint egy kisbárány bundácskája! A szivárványcsíkos esernyő lehunyt szemmel utazott vele egy darabig, de aztán inkább mégis kinyitotta a szemét, nehogy elaludjon a langyos, puha ölelésben, és lemaradjon az érdekes látnivalókról! Így aztán jó alaposan megnézett mindent, hogy majd elmesélhesse Borinak és Tímeának, ha újra találkoznak. El sem fogják hinni, hogy milyen fantasztikus helyeken járt! Látta, ahogy a szellő lassan összetereli a bárányfelhőket, hogy a megfelelő irányba induljanak vándorolni. Belestek a viharfelhők közé is, de a villám éppen a jégesőt gyakoroltatta a sötét felhőkkel, úgyhogy onnan inkább gyorsan továbbindultak, nehogy a végén még jégdarával dobálják meg őket! Látta, ahogy a Nap sugarai a víztócsából párát varázsolnak, majd a láthatatlan cseppecskék egy helyre gyűlnek össze az égen, és először aprócska fehér gombolyagot alkotnak, majd hipp-hopp, megszületett belőlük egy ici-pici felhőcske! Megfigyelhette azt is, ahogyan a takarító esőfelhők cseppjeikkel ragyogó tisztára mossák az ég kék selymét, amit a szivárványcsíkos esernyő csíkok nélkül is elbűvölőnek talált! Egész nap elnézegette volna a sok lenyűgöző látnivalót, de a felhőcskének lassan vissza kellett térni a társaihoz, a szellő már kereste, hogy miért nincs a helyén! Így visszafordultak a szivárványhoz, a szivárványcsíkos esernyő pedig megköszönte a felhőcske kedvességét. Az jókedvűen ugrándozott még néhányat, mint az igazi bárányok, aztán szaladt a többiek közé, hiszen indulniuk kellett égi vándorútjukra.
A Szivárvány mosolyogva kérdezte a szivárványcsíkos esernyőt: -Jól szórakoztál, testvérke? Ő pedig hálásan bólintott a szivárványnak, örült, hogy belepillanthatott az ő titokzatos világába. -Várj csak, van még valaki, akivel nagyon szeretném, ha találkoznál! -mondta. Ekkor patadobogást hallottak, és egy kék-rózsaszín csíkos egyszarvú jelent meg előttük! Kék volt, mint az ég selyme, és rózsaszín, mint a hajnal első pírja. Lila sörénye lágyan fodrozódott a lágy szellőben. -Ismerd meg Hannát, a káprázatos égi egyszarvút! Ő készíti a délibábot, és egyben nagyon jó barátom! -Nézd csak Hanna, ez itt testvérke, aki a lenti világból látogatott el hozzánk! A szivárványcsíkos esernyő intett, és egy kissé közelebb lépett az egyszarvúhoz. Az egyszeriben szimatolni kezdett, mellső lábait a levegőbe emelte, odavágtatott a szivárványcsíkos esernyőhöz és a nyelvét nyújtogatta felé, mintha meg akarná nyalni! Az nem tudta mire vélni a dolgot, de a Szivárvány elnevette magát, és így szólt: -Hát persze! A varázsporom! Elfelejtettem, hogy nemcsak ragyogó, hanem erős vattacukor illata is van! Hanna pedig nem tud ellenállni a vattacukornak, egyenesen oda van érte! Az egyszarvú egyetértőn nyihogott és mind közelebb tolta a fejét a szivárványcsíkos esernyőhöz. Az pedig egyre csak hátrált előle, hiszen lehet, hogy káprázatos, meg égi egyszarvú, de abban az egyben teljesen biztos volt, hogy még neki sem engedi magát nyalogatni! Így aztán, amikor az egyszarvú csak nem tágított, és a szivárványcsíkos esernyő a Szivárvány ívének végére ért, úgy döntött, hogy köszöni szépen, de inkább mégis hazamegy! Elrugaszkodott, és ahogy lefelé zuhant, meghallotta a Szivárvány bársonyos hangját: -Ég veled, testvérke! Gyere el hozzám máskor is!
Egy pillanatra még megpillantotta Hanna, a káprázatos égi egyszarvú csalódott ábrázatát, de aztán inkább azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hol fog földet érni, és milyen kalandban lesz része legközelebb…
