A szivárványcsíkos esernyő éppen egy éve volt már Tímea esernyője, amióta a kislány megtalálta az őszi tisztáson, ahol az előző gazdái véletlenül ott felejtették. Tímea azóta is meg volt győződve arról, hogy biztosan a tündérek hagyták ott, hiszen olyan varázslatosan ragyogott a reggeli harmattól, hogy az a csodálatos csillogás csakis tündérpor lehetett! Ha magával vitte, mindig vigyázott arra, hogy szépen lerázza róla a vizet, úgy hajtotta össze. Megkereste neki a legmagasabb akasztót, amit csak felért, hogy mindig szem előtt legyen, vagy véletlenül se takarják be az előszobafalon lógó pulóverek és kabátok.
Nagyon szerettek kirándulni a szüleivel, minden évszakban találtak valami érdekes látnivalót az erdő közelében! Ezen az őszi reggelen szintén vidáman indultak útnak, Tímea pedig már nyúlt is a szivárványcsíkos esernyőért és a karjára akasztotta. A szivárványcsíkos esernyőre átragadt a lelkesedés, izgatottan várta, hogy milyen kalandot tartogat majd számára a nap! Ami azonban végül történt, arra még álmában sem számított…
Tímea nagyot sétált a szüleivel, megcsodálta a színpompás leveleket, terméseket. Gyűjtött makkot, gesztenyét, csipkebogyót. Elhatározta, hogy otthon készít majd belőlük egy szép képet és azzal díszíti fel a szobája falát. Kóboroltak a zörgő avarban, nagyon szerette a sajátos, kissé fanyar illatot, amit akkor érzett, amikor a levelek között lépkedett. A tisztáson megálltak, megebédeltek, a szivárványcsíkos esernyő pedig csendben várta, hogy merre vezet majd az útjuk tovább.
Amikor mindenki jóllakott, felkerekedtek, és felkeresték az ősszel is vidám, cserfesen csobogó patakot. Tímea éppen színes kavicsokat válogatott a partján, a szivárványcsíkos esernyő pedig egy fűzfa törzsének döntve érdeklődve figyelte, ahogy az apró kavicskupac lassan színes várrá növi ki magát. Hirtelen egy halk kiáltást hallottak, majd placcs! Valami a vízbe esett, és kétségbeesetten csapkodva próbálta a víz felszínére tornázni magát! Tímea nem habozott, hanem tenyerébe véve gyorsan kikanalazta a patakból, mielőtt elsüllyedt volna. Megnézte, hogy mit talált, és lássatok csodát! Kinyújtott ujjain egy arasznyi, pöttöm tündérlányka ült! Tímea el sem hitte, hogy egy igazi tündérrel találkozott, még akkor sem, amikor a tündérlány hármat tüsszentett és nagyon is valóságos mozdulattal csavargatta ki piros-fehér csíkos sapkájából a vizet. -Jól vagy, kis tündér? Nem ütötted meg magad? -kérdezte tőle halkan a kislány. Óvatosan tartotta a tenyérén, nehogy elriassza a tündért, aki végre megszólalt, hangja pedig olyan finoman csengett, mintha a harangvirág apró csengői csendültek volna meg. -Köszönöm, hogy megmentettél! A fűzfa ágai között megbotlottam, és bezuhantam a vízbe! Sajnos nem tudok úszni, ha nem vagy itt, nagy bajba kerültünk volna! -mondta, és a kabátja alól kibújtatta bőrig átázott, prüszkölő tündércicáját. Szürke, fehér pöttyös bundája csurom víz lett, és nagyon morcos volt a pofácskája, ahogy reszketve körülnézett.
-Szegény kiscica! Biztos nagyon fázik! -mondta Tímea, majd hirtelen felragyogott az arca, amikor eszébe jutott, hogyan segíthetne rajtuk. -Leteszlek benneteket erre a levélre és előveszem a zsebkendőmet. Azzal meg tudtok törülközni! -hadarta és gyorsan előkapta a zsebéből a puha zsebkendőt, majd óvatosan a tündérkére terítette. Ő gyorsan megszárítgatta magát, majd a cica bundáját is megdörgölte. Hamarosan mindketten jobban érezték magukat. Ekkor a kis tündér felállt a levélen, kecsesen meghajolt és bemutatkozott: -Bori vagyok a Tündérföldről, ő pedig a cicám, Pöttyös. Éppen küldetésen járunk, mert nagy a gond Tündérföldén! Egy lehulló gesztenye beszakította a tündérpalota tetejét és most becsorog az eső! Áznak-fáznak a tündérek, még a királynő szárnya is folyton nedves! Így pedig nem tudjuk megvédeni a pillangókat és méhecskéket! Tudod, minden ősszel beköltöznek hozzánk, és a királynő varázsporral elaltatja őket. Ott szenderegnek tavaszig, akkor a virágok illatára felébrednek, hogy újra kirepülhessenek a rétekre. Ha vizes a szárnyunk, nem tudunk sem repülni, sem varázsolni! – kesergett. -Ezért indultunk útnak, hátha találunk segítséget még időben, mielőtt beköszöntenek az első fagyok!
Tímea figyelmesen hallgatta, szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Töprengett egy keveset, majd felugrott, amikor eszébe jutott a jó megoldás! -Nézd csak az esernyőmet, Bori! Tavaly találtam itt a tisztáson és mindig azt hittem, hogy a tündérek hagyták ott! Látom már, hogy nem bírnátok el, de lehet, hogy végül mégis a tiétek lesz! Szerinted jó lenne tetőnek a tündérkastély fölé?
-Hű, ez nagyon jó ötlet! A tető fölé boríthatnánk, amíg a tündérácsok befoltozzák a lyukat! Micsoda szerencse, hogy éppen veled találkoztam! Megmentettél minket és méhecskéket is! Köszönöm a segítséget; jó tett helyébe jót várj! -kiáltotta Bori, a kis tündér. -Máskor is beszélgessünk, ha erre jársz, jó? Most már mindig megismerlek majd! Most azonban indulnunk kell, sürget az idő! A patakon juthatunk leghamarabb haza, kérlek, segíts még egy kicsit! -csilingelte. Tímea kinyitotta az esernyőt, Bori és Pötyi cica beleültek, aztán Tímea a patak vizére tette őket. Az sebesen ragadta magával az ernyőt, Bori és Tímea pedig még sokáig integetett egymásnak. A szivárványcsíkos esernyő roppant elégedett volt az események alakulásával és amikor a tündérkék együttes erővel a tündérkastély fölé emelték, büszkén feszítette ki szivárványcsíkos selyemkupoláját! Fontosnak és erősnek érezte magát, és izgatottan figyelte a tündérkék sürgölődését. Tudta, hogy nem lesz mindig szükség rá, de nem bánta, mert már kíváncsian várta újabb kalandját!
Tímea pedig visszatért a szüleihez, akik csodálkozva látták, hogy nincs nála az ernyő, amit eddig le sem akart tenni a kezéből. A kislány csak sejtelmesen mosolygott és annyit mondott, hogy visszaadta a tündéreknek. Sokszor gondolt a tél folyamán Borira, a kis tündérre, és arra, hogy vajon mi történhetett a méhecskékkel és a pillangókkal. Tavasszal aztán, amikor a virágok újra kinyíltak, minden nap talált egy gyűszűnyi, virágsziromba rejtett mézet az ablakpárkányán. A pillangók pedig bármerre járt, a hajára szálltak, így köszönték meg a segítséget, amit a jószívű kislánytól kaptak. Tímea pedig alig várta, hogy újra láthassa Borit, de erről egy másik mese mesél majd…
